2011. január 31., hétfő

Voiceless Singers Project: Varecza

A TJB és Péter Dávid Rakéta alkotta páros belátta az elkerülhetetlent és megzenésítette Szent Varecza László Halott néhány megkerülhetetlen érvényű, önlételméleti sorát.

A csodás remekművet felterjesztjük az illetékes szervek elé, hogy bocsássák mihamarább népszavazásra az akaratos kérelmünket. Szerény meglátásunk szerint ugyanis most végleg, visszafordíthatatlanul eljött az ideje, hogy a Kölcsey-féle ósdi Himnuszt lecseréljük erre. Ha azonban a különben bölcs Nép méltatlannak bizonyulna a bizalmunkra, abban az esetlen felhatalmazzuk a Tisztelt Házat, hogy minden különösebb cécó meg jogi handabandázás nélkül tegyenek a kedvünkre.

2011. január 27., csütörtök

Blamázs!

Robert Capa rajongói hiába vártak ránk ma a Szombathelyi Képtárban. A Varecza László Kör – jelenleg két főből álló – tagságából senki sem tudott részt venni a jeles eseményen. Pöpec precízséggel elkészítettünk ugyan mindent jó előre, hogy a tettek mezején majd néhány másodperc alatt közhírré tehessük az Egyképes kiállítást, de nem sikerült időre odaérnünk.

Utólag pedig, amint elvonultak a népes érdeklődő hadak, már nem érte volna meg megnyitni a tárlatunkat. Elnézést a csalódottaktól, akik hiába várták az érzékcsiklandást. Tanultunk a hibánkból. Legközelebb holmi emberi tényezőket is belekalkulálunk a képletbe. Az élménytől azért nem szeretnénk megfosztani az erre vágyókat. A hűtőnk elején így néz ki az Egyképes kiállítás.

2011. január 25., kedd

Szombathelyi Képtár, 2011. január 27. 17:00

Vannak kisebb és nagyobb művészek és művészetek. Mi nem törünk nagyra, beérjük az efemer élvezetekkel. Aki teheti, jöjjön 16:45-re. Utána Friedmann Endre Ernő, azaz Robert Capa kiállítása nyílik meg, amit mi nem szeretnénk megzavarni.

Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy mi valami ellen kívánnánk valamik lenni, az téves gondolatokba lel zsákutcát. Az alkotó sajnos nem tud jelen lenni, de lesz olyan gyarló niemand, aki a helyébe lép, hogy terjessze az igét.

2011. január 21., péntek

A Kimozdulónál vagyunk a legnépszerűbbek

Nem kell ide különösebb statisztikai számadat-értékelés, az Alpoklja-Online alá tartozó oldal szerkesztői kedvelnek minket leginkább. Módunkban volna linkelni az oldalra, főleg hogy ők is kattintásokat irányoznak a mi blogunkra, de a reláció köztünk aligha olyan, hogy a Kimozduló magasan jegyzett, presztízsben is mérhető helyzetén sokat emelhetnénk. A közeljövőben persze honoráljuk a megtisztelő figyelmüket.

A Nyugat.hu is beállt a szekértolóink közé

Meg kell valljuk, jó társaságba keveredtünk. Tisztelt Szerkesztőség, szeretnénk a földig hajoló elnézésüket kérni az egyel korábbi bejegyzésért. A valóságtartalom persze ugyanaz, de a piros pontot menthetetlenül bevéstük. Jut eszünkbe: a Vas Népének és a Vaskarikának smafu a kultúra?

2011. január 20., csütörtök

10 dolog, amiért Szombathely nem kér soha elnézést

A vasi megyeszékhely még mindig makacsul tartja magát ahhoz, hogy egy következmények nélküli országban élünk. Egyszer azonban ki kellett mondani az igazságot. Íme, a bűnlajstrom.


1. Egy dedikált Orbán Viktor-fotó az Óperencia Country Clubban.

2. A Jordán Tamás úr dirigálta Weöres Sándor Színház ocsmány előadásai és a Spiró György-féléket futtató irodalmi estjei. Nem véletlenül lakik a színész-igazgató-rendező Pornóapátin. Irredentának bélyegzett művek és a lánglelkű Varecza László, az egyetlen szombathelyiként országos ismeretségnek örvendő írózseni valószínűleg soha nem kerülnek bele a programfüzetbe.

3. A naponta doppingszerekben habfürdőző diszkoszvetők.

2011. január 14., péntek

Kezd tisztulni a kép

Áhá, a Westindex cikke nyomán már kezdjük érteni, hogy miről is van itt szó tulajdonképpen: a Mindenható Isten, aki könyvbemutatni és dedikálni fog 21-én, pénteken a Berzsenyi Dániel Könyvtárban, az maga Varecza László. Jó tudni, egyben mindig tanul valami újat az ember!


2011. január 12., szerda

Megkezdtük rohamléptekkel a népszerűsödést

Íme, az Alpokalja-Online és a Kimozduló programajánlata. További fejlemények hamarosan.


Isten a városi könyvtárban dedikálja a Bibliát

A Berzsenyi Dániel Könyvtár,
a Boldog Élet Alapítvány és
a Varecza László Kör
tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait

2011. január 21. (péntek)
17 óra
kezdettel a

Biblia 2. – A Sátán visszavág

című könyv bemutatójára.

Az ihletadó Mindenható Istennel
Gyurácz Ferenc
irodalomtörténész,
a Vasi Szemle főszerkesztője beszélget
a mű valóságalapjáról, a megjelent és a várható folytatás körüli médiahisztériáról.

A kötet és a kiadó más könyvei kedvezményesen vásárolhatók meg a helyszínen.

A rendezvény helyszíne a Berzsenyi Dániel Könyvtár földszinti előadóterme
(Szombathely, Dr. Antall J. tér 1.)

2011. január 11., kedd

Dokumentumfilm Varecza Lászlóról

Boros Ferenc és Horváth Zoltán (ma LMP-s politikus) zseniális alapműve a Mesterről, amiben briliáns érvekkel nyilatkoztatja ki az isteni voltát. Talán mondanunk sem kell, hogy megtekintése minden felvilágosult magyar embernek kötelező!