Hogy mik ki nem derülnek egy levélváltásból!
Kedves Péter Dávid Rakéta!
Néhány hete indítottuk el a Varecza László Kör nevű gerillaharcos művészeti csoportunkat, hogy kissé tarkábbá tegyünk a búvalbaszott szombathelyi kulturális életet és a város hétköznapjainak minden centiméterét belengő szürkeséget.
Voiceless Singers Project néven TJB-vel elkövettél egykiváló dalt a névadónkról. Talán nem pofátlanság részünkről, hogy ennek apropóján arra kérjelek titeket, hogy válaszoljatok az alant következő néhány kérdésre.
1. Hogyan találkoztatok Szent Varecza László Halott isteni zsenijének művészetével?
2. Mi sarkallt titeket arra, hogy megzenésítsétek a Mester lényeglátó kinyilatkoztatásait?
3. Milyen reakciókat kaptatok a dalról?
4. Elhangzott valaha élőben, akárcsak szobakoncerten ez a csodálatos zenemű?
5. Várható tőletek a közeljövőben hasonló dal?
6. Mit jelent számotokra a Mester?
7. Mi jut eszetekbe Szombathelyről, ahol a Mester él?
Előre is köszönjük:
Tisztelt Varecza László Kör!
Köszönöm és egyben csodálkozom is, hogy sikerült megtalálni. Valamint az is furcsasággal tölti el a szívemet, hogy van egy ilyen kör, mint a tietek. Ahogy maga a szerző, úgy én is káosszal átitatott sorokban fogok válaszolni az általatok feltett kérdésre. Már csak azért is, mert nem emlékszem azokra és a kérdések sorrendje sincs most előttem.
Hogyan ismertem meg Szent Varecza Halott költészetét? Egy másnapos reggelen – amikor csak a karnyújtásnyira lévő dolgokkal foglalkozunk – valahogy a kezünk ügyébe akadt egy rózsaszín kötet. Majd a barátom hangos nevetésbe kezdett és felolvasott pár sort. Ő tudta jól, hogy ki a szerző és hogy milyen múlttal rendelkezik, én csak feküdtem és figyeltem a versekre. És persze én is nevettem. Majd megtaláltuk a szóban forgó verset, amely mellett nem tudtunk csak úgy szó nélkül elhaladni. A barátom kitalálta, hogy zenésítsük meg, amit én is csak helyeselni tudtam. Volt is egy alapunk és én is összeszedtem a kreativitásomat és megírtuk a számot. Amikor elkészültünk az egésszel, küldtünk Szent Varecza László Halottnak egy levelet, hogy „tudjuk, hogy a köteteiben kijelenti, hogy mindenki bátran terjesztheti a verseket a maga kedve szerint, de az illem megköveteli és mi is így tartjuk rendjén, hogy kikérjük az Ön véleményét a zenével és a terjesztéssel kapcsolatban.” Erre Ő azonnal írt egy 13 oldalas levelet, amiben megint, mint szinte minden versében leírta az életét és azt, hogy őt „kétszer is megölte a rablógyilkos magyar állam”, majd végül áldását adta a zenére és minden egyes tevékenységünkre, ami a Varecza-folyót mélyíti.
Több dal nem várható, mert úgy gondoljuk, hogy ez egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt a részünkről. Egyszer én előadtam a számot, de azt nem nevezném nagy produkciónak, mert apám kocsmájában játszottam és a közönség minden egyes tagja az ismerősöm volt.
Zeneileg ennyivel járultam, vagyis járultunk hozzá a Szent Varecza-folyó mélyítésének folyamatába. De itt nem álltunk meg. Én most ősszel adtam le a szakdolgozatomat, aminek a témáján nagyon sokat gondolkoztam. Először a Hermann Hesse-kultuszt gondoltam megfelelő témának, de rájöttem, hogy az túl nagy falat lenne nekem. Egy sörözés alkalmával a barátaim a következőt mondták: „Tudod, mi lenne nagyon durva? Ha Vareczából írnád meg a szakdogádat.” Szinte adva volt a téma hisz magyar szakon tanulok. Kicsit még ellenkeztem, de szeptemberben elhatároztam, hogy hallgatok a barátaim tanácsára és megírtam a „Költészet, mint frusztrációs terápia” címet viselő dolgozatomat. Természetesen erről is kikértem Szent Varecza László Halott véleményét, akivel ezek után többször is leveleztem. Örömmel fogadta a hírt és azt is megengedte, hogy az akadémiai székfoglalómat is belőle írjam. (Erre szerintem nem fog sor kerülni) Tiszteletben tartom őt annyira, hogy nem küldtem el neki a kész dolgozatot, mert az igazat megvallva nincs jó színben feltüntetve sem ő, sem pedig a tevékenysége. Lehet azzal vádolni, hogy eladtam a lelkemet az ördögnek, de én tudom jól, hogy mit miért írtam le. Tisztelem őt és szándékomban áll egy pozitív hangvételű, néhol fikciókon alapuló memoárt írni vele kapcsolatban.
Sajnálom, hogy nem találkozhattam vele személyesen. Személyesen is látni akarom azt a mérhetetlen kitartást, hitet és még azt az agresszív habitust is, ami benne uralkodik. Ezek azok a tulajdonságok, amik miatt szerethetővé vált az én szememben.
Várom, hogy legyen egy saját könyvespolcom, ahova büszkén kirakhatom majd a tőle kapott könyveket. Legyen ez a végszó.
Üdvözlettel:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése